Replika 110 02 danyi vigvari

   replika  11 Danyi Gábor és Vigvári András Túlélés, ellenállás, adaptáció: informális gyakorlatok Magyarországon és Lengyelországban Absztrakt: A tanulmány, amely a Replika  olyóirat jelen tematikus számához készült beve-zetőként, az inormalitás és az inormális társadalmi gyakorlatok gazdag szakirodalmába kínál betekintést. A tanulmány első két ejezete az inormalitás elméleti megközelítéseit és ogalomtörténetét mutatja be, a hosszútávú élperiériás ejlődés közép-kelet-európai kon-textusában. A tanulmány harmadik és negyedik ejezete az inormalitás szakirodalmát a szocialista és posztszocialista Magyarország és Lengyelország példáján keresztül veszi szem-ügyre. Az áttekintés során az igazodási pontokat azok a megközelítések kínálják, amelyek az inormalitásra válsághelyzetre adott válaszként, ellenállási ormaként, valamint társadalmi örökségként és áthagyományozódó tudásként tekintenek. Ezek a szempontok azonban ko-rántsem állnak kizáró viszonyban egymással, inkább olyan sajátosságokat képeznek, amelyek az inormalitás zavarba ejtően sokszínű jelenségének különböző, egymással kompatibilis ol-dalait jelenítik meg. A longue durée perspektívájából vizsgálva az inormális gyakorlatok egy hosszútávú társadalmi adaptáció részeként ragadhatók meg, amely a elhalmozódott társa-dalmi tudást olyan új adaptív ormákká és gyakorlatokká alakítja át, amelyek a élperiériás társadalmak változó szükségleteire reagálnak. Kulcsszavak: inormalitás, Lengyelország, szocializmus, posztszocializmus, gazdasági vál-ság, munkanélküliség, adaptáció, ellenállási orma, társadalmi örökség replika   2019 (110): 11–31. © A szerző(k) 2019 replika.hu/replika/110 DOI: 10.32564/110.2   12 replika Informalitás: fogalomtörténet és megközelítések „Az inormalitásnak sokkal inkább története van, mintsem definíciója” – írja Alena V. Le-deneva az inormalitás ogalmi tisztázásának nehézségeire utalva (Ledeneva 2018: 1). Az inormalitás ogalma, amelyet az 1970-es években lezajló globális gazdasági-társadalmi szer-kezetváltozás hívott életre, azóta is a szociológiai és kulturális antropológiai kutatások egyik legnépszerűbb kutatási kérdése (Hart 2000; Ledeneva 2018). Az első inormális gazdaságra és az ahhoz kapcsolódó stratégiákra összpontosító vizsgálatok a harmadik világ metropoli-szait tanulmányozták, és arra voltak kíváncsiak, hogy a vidékről városokba vándorolt töme-gek milyen gazdasági-társadalmi szerveződéseket hoztak létre a hagyományosan aluliparo-sodott társadalmakban (Hart 1973). Az inormális gyakorlatok elértékelődése azonban nem csak a harmadik világbeli or-szágokban, hanem a gazdaságilag ejlettebb centrumországokban, illetve a szocialista tábor államaiban is megfigyelhető volt (Sampson 1987). Az 1970-es években kibontakozó „neoli-berális ordulat” és az olajválság nyomán végbement gazdasági szerkezetváltozás világszerte megrendítette a ormális intézmények (köztük a bérmunka) hegemóniáját, ami a nem sza-bályozott, lokális szinten aktivizálható „szürke zónába” tartozó erőorrások elértékelődé-sét hozta magával. Ezeknek a gyakorlatoknak és hálózatoknak a működését tekinthetjük az inormális gyakorlatok alapvető vizsgálati egységének (Ledeneva 2018). A „öldalatti”, „szabályozatlan”, „rejtett”, „ekete”, illetve „második gazdaság” változatos ogalomkészlete ér-zékletesen mutat rá, hogy a globális szinten zajló strukturális változások hogyan csapódnak le és hoznak létre különböző lokális gyakorlatokat (Hart 2000). Az inormális tevékenységek halmaza azonban nem csak a lokális sajátosságok változa-tossága miatt mutat vegyes képet, hanem azért is, mert maguk a kutatók is sokéle gazda-sági-társadalmi gyakorlatot értenek az inormalitás ogalma alatt. Míg a történeti kutatások általában a modernizációs olyamatokkal összeüggésben vizsgálják az inormális gyakorla-tokat, addig a szociológiai kutatások a ormális intézmények ellentéteként tekintenek rájuk. E megközelítésekkel szemben az antropológiai kutatások azt hangsúlyozzák, hogy az in-ormális és ormális gyakorlatok közötti különbségek korántsem ilyen merevek, és sokszor nem is világosan elválaszthatók egymástól (Ledeneva 2018). Az inormalitás ugyanis, hogy egy példát hozzunk, egyaránt vonatkozhat illegális tevékenységekre, amelyeknek lényegét a ormális jogi gyakorlatokkal való szembenállás adja, és azokra a „szürke zónákban” zajló tevékenységekre, amelyek a ormális jogi intézmények szabályozásán kívül esnek.Az inormalitással kapcsolatos kutatások közös vonása, hogy jellegzetesen kisebb közös-ségek (például szomszédságok, háztartások) stratégiáit vizsgálják, aminek következtében a lokális és interperszonális jellegzetességekre összpontosító nézőpontok hangsúlyosan jelen-nek meg bennük (Ledeneva 2018). Ebben a kontextusban az inormális gyakorlatok leírá-sa révén arról kaphatunk képet, hogy a globális strukturális változások hogyan csapódnak le egy-egy helyi közösség életében, milyen kihívások elé állítják őket, és hogy helyi szin-ten milyen eszközök állnak rendelkezésre a elülről jövő kihívások megoldására (Hart és Hann 2011). A mikroszintű kutatások esetében hangsúlyosan van jelen a háztartáson belüli munkavégzés társadalmi reprodukcióban betöltött szerepének vizsgálata, vagyis az, hogy a nem fizetett háztartási munkák és a háztartási szinten megjelenő bérmunkán kívüli többlet-munkák milyen szerepet játszanak a háztartások megélhetésében (Dunaway 2018 [2012]).   replika  13Az inormális stratégiák különösen politikailag viharos és válságidőszakokban értéke-lődnek el, amikor a ormális intézményeket megrázó társadalmi és gazdasági olyamatok közepette kiemelt szerephez juthatnak. Ezekben a periódusokban az inormális gyakorlatok gyakran politikai jelentéssel ruházódnak el és rendszerellenes cselekvésként értelmeződnek. A közép- és kelet-európai országok huszadik századi történelmében az inormális gyakor-latok egyelől a túlélés és a bérkiegészítés magától értetődő mindennapos gyakorlataként, máselől pedig a ennálló politikai rendszerrel és a mindenkori állammal szembeni önvédel-mi reakcióként értelmeződnek (Szelényi 1993 [1988]; Sevcsenko 2015). Az informalitás közép- és kelet-európai kontextusa Az inormális gazdaság és a megélhetési stratégiák vizsgálata a közép- és kelet-európai or-szágokban is az etnográfia egyik legontosabb kutatási témájaként jelentkezett az elmúlt évtizedekben. A helyi kutatók mellett a térség az 1970-es évektől kezdve számos nyugat-európai és észak-amerikai antropológus érdeklődését keltette el, akik számára a háztartási szinten megragadható inormális gyakorlatok és a szocialista második gazdaság váltak a ku-tatások ókuszpontjává (vö. Hann 1980; Verdery 1983; Szelényi 1993 [1988]; Sampson 1987; Pine 2002).Az inormalitáshoz kapcsolódó, régióspecifikus érdeklődés több dologban gyökerezik. Egyelől számos kutatás kimutatta, hogy az inormális munka – a kiterjedt bérmunka és az iparosodás hiánya miatt, hasonlóan a harmadik világbeli országokhoz – elterjedtebb volt a közép- és kelet-európai régióban a nyugati, iparosodott országokhoz képest, így meghatá-rozó tapasztalatot jelentett az itt élő emberek számára. Máselől az inormális stratégiákat  vizsgáló kutatások a térségben az elmúlt évtizedekben végbemenő politikai és gazdasági  változásokhoz – a szocializmushoz és a posztszocialista átalakuláshoz – kapcsolódtak, és azt firtatták, hogy a végbemenő strukturális átalakulásokkal szemben milyen alulról jövő inormális alkalmazkodási és ellenállási lehetőségek léteztek (vö. Szelényi 1993 [1988]; Rév 1998; Rakowski 2009; Sevcsenko 2015; Polese, Kovács és Jancsics 2017).  Az informalitás mint hosszú időtartamban megragadható „társadalmi örökség” „A második jobbágyság és a korai kapitalizmus periériás viszonyaira jellemző, olyamatos értékkiszippantás következtében a kapitalizmus e tájon úgy-ahogy kialakulgató ormái má-sodlagosak, mozgóbbak és bizonytalanabbak voltak, s kezdettől ogva, alapszerkezeteikben üggőségi viszonyokban álltak a kapitalizmus néhány száz évvel korábban létrejött válajától” – ogalmazott Böröcz Józse (2017: 303). Ennek következtében, ahogy Böröcz rámutat, egy aluliparosodott, más munkaszervezeten, valamint inormális és ormális szérák összjátékán alapuló gazdasági szerkezet jött létre a közép- és kelet-európai országokban (Böröcz 2017: 303). öbb kutatás is hangsúlyozza, hogy a ormális és inormális gazdaság közötti kapcsolat a élperiériás gazdasági ejlődés alapvető történeti sajátossága, ami a régió globális munka-megosztásban eloglalt pozíciójából akad (Csányi, Gagyi és Kerékgyártó 2018). A élperiériás országok háztartásszerkezetét és munkamegosztását vizsgáló Wilma A. Dunaway amellett érvel, hogy a háztartások gazdálkodásában és elhalmozásában történe-   14 replika ti értelemben legalább akkora szerepet töltenek be a nem bérjellegű, inormális erőorrá-sok, mint a hagyományos, bérjellegű jövedelmi ormák (Dunaway 2018 [2012]). Dunaway azt a következtetést vonja le, hogy a élperiériás országok lakóinak csupán bérmunkából szerzett jövedelme nem edezné a mindennapi megélhetésükhöz kapcsolódó kiadási költ-ségeket, így az inormális munkavégzéshez kapcsolódó tevékenységek elértékelődnek és a megélhetés elengedhetetlen részét képezik. Dunaway ezeket a háztartásokat  félproletár ház-tartásoknak  nevezi, hangsúlyozva, hogy a ormális és inormális munkaormák kombinálá-sán keresztül azok integrálódnak a globális szintű kapitalista tőkeelhalmozás rendszerébe (Dunaway 2018 [2012]). Az inormális munka jelentősége különösen a nagy gazdasági vál-ságok és átalakulások idején nőtt meg, amikor a bérmunkából származó jövedelmek kiesé-sével a nem bérjellegű, inormálisan szerveződő munkaormák váltak dominánssá a háztar-tások megélhetésében.A közép- és kelet-európai inormalitást globális szemszögből elemző megközelítések on-tos kérdése, hogy az inormális munkavégzés keretében előállított javak miként kapcsolód-nak a globális termelési láncokhoz. öbb szerző is amellett érvel, hogy az inormális keretek között végzett termelés szervesen beépül a világgazdaság termelési láncolataiba, és a be-dolgozórendszereken keresztül meglehetősen kedvezőtlen pozíciót vesz el a globális áru-termelési lánc hierarchiájában (Dunaway 2018: 62–63). Az antropológiai kutatások szint- jén megragadható, inormális munkát végző háztartások így voltaképpen „olyan gazdasági egység[ek], amely[ek] a globális elhalmozási olyamat különböző szintjein az egyenlőtlen elhalmozási viszonyokat rögzíti[k]” (Csányi, Gagyi és Kerékgyártó 2018: 19). A élproletár háztartásszerkezet és a háztartásokban zajló inormális munkavégzés a kö-zép- és kelet-európai társadalmak meghatározó történeti tapasztalataként jelentkezik. Az inormális túlélési stratégiák egyajta „társadalmi örökségnek” és a társadalom magától érte-tődő tudásának tekinthetők, ami a háztartásokban a hosszú évek tapasztalata során halmo-zódik el. Ebben az értelemben az inormális gyakorlatok történeti beágyazottságát és oly-tonosságát a régióban az is megerősíti, hogy a politikai-gazdasági korszakváltások ellenére az inormalitás a hétköznapi társadalmi gyakorlatokban, magatartásormákban és mentali-tásban továbböröklődött, és a szükséges pillanatokban aktivizálódott. Szocializmus, posztszocializmus, átmenet: az informalitás mint ellenállási stratégia A Közép- és Kelet-Európában olyó társadalomtudományos vizsgálatok sokszor kapcsolták össze az inormalitás kérdéskörét a régió politikatörténeti kontextusával. A kutatások első hullámát a szocialista tervgazdaság és a háztartási szinten megjelenő inormális gazdaság között eszülő ellentmondások ösztönözték (vö. Stewart 1994; Rév 1998), miközben érdek-lődés mutatkozott a reciprocitáson alapuló csere és az ahhoz kapcsolódó inormális gazda-sági gyakorlatok iránt is (Hann és Hart 2002; Rév 1998). Az 1970-es és 1980-as években erőre kapó kutatások mindenekelőtt a vidéki társadal-makban jelen levő inormális gyakorlatokat, a kalákát, a háztáji gazdaságot dokumentálták (Rév 1998). A szocialista országokban zajló vizsgálatok másik sajátossága az volt, hogy az inormalitást nem egyszerűen az önenntartás egyik eszközének tekintették, hanem olyan, a központi újraelosztással szembehelyezkedő alternatív gazdasági és társadalmi széraként de-finiálták, amely a rendszerellenes politikai lázadás kiejezéséül is szolgálhat (Szelényi 1992; Rév 1998). A kutatásokhoz kapcsolódó értelmiségi víziók nagy részét azonban az 1990-es   replika  15politikai és gazdasági átalakulások, amelyek magukkal hozták a szocialista tervgazdaság bu-kásával együtt az inormális (második) gazdaság hanyatlását is, nem igazolták vissza. örté-neti távlatból nézve az inormális gazdasági gyakorlatok nem annyira az autonómia szigeteit  jelentették, mint inkább a ormális szocialista tervgazdasággal való szimbiózis egy ormáját (Rév 1998), ahol a ormális és inormális erőorrások kombinációja segítette a háztartások elhalmozását (Vigvári és Gerőcs 2017).Az 1990-es évek első elében indult vizsgálatok leginkább a privatizációhoz kapcsolódó gazdasági átalakulásokat, azok intézményes kontextusát, illetve a háztartásokra gyakorolt hatását tanulmányozták (Hann, Humphrey és Verdery 2002). A 2000-es évek kutatásai azok-ra a társadalmi csoportokra összpontosítottak, amelyek a végbemenő gazdasági, társadalmi és politikai átalakulások vesztesei voltak. A posztszocialista átalakulás során lezajló gazdasá-gi szerkezetváltozás súlyos következményekkel járt a háztartások megélhetésére nézve. Míg az államszocializmus idején a ormális bérmunka volt az uralkodó oglalkoztatási orma, addig az 1990-es évek privatizációs olyamatai komoly változásokat hoztak a bérmunka vilá-gában. Milliók veszítették el addig stabilnak hitt munkahelyüket és kényszerültek arra, hogy más megélhetési orrások után nézzenek. Az átalakulások vesztes csoportjai, különösképpen a nagyipari munkásság és a termelőszövetkezetek mezőgazdasági dolgozói számára az inor-mális gyakorlatok többé nem bérkiegészítő tevékenységet, hanem a mindennapi megélhetés elsődleges ormáját jelentették, amelytől a megszilárduló újkapitalista gazdasági viszonyok között a túlélésük üggött (Rakowski 2009; Ries 2009; Pine 2002; Pulay 2013; Durst 2016).A következő ejezetekben az inormalitás szakirodalmát a szocialista és posztszocialista Magyarország és Lengyelország példáján keresztül vesszük szemügyre, az utóbbira helyezve a hangsúlyt. Az áttekintés során az igazodási pontokat a ent vázolt szempontok kínálják,  vagyis azok a megközelítések, amelyek az inormalitásra egy válsághelyzetre adott válasz-ként, társadalmi örökségként, valamint ellenállási ormaként tekintenek. Ezek a szempon-tok azonban, ahogy arra az áttekintés során igyekszünk elhívni a figyelmet, korántsem állnak kizáró viszonyban egymással, inkább olyan sajátosságokat képeznek, amelyek az inormalitás zavarba ejtően sokszínű jelenségének különböző, egymással kompatibilis olda-lait jelenítik meg. Informális túlélési stratégiák Magyarországon A magyarországi etnográfiai és szociológiai kutatások mindig is kiemelt figyelmet ordítot-tak az inormális gazdasági stratégiák és társadalmi gyakorlatok tanulmányozására, azon-ban koronként más-más kérdést helyeztek a középpontba. Ezekben azonban közös, hogy az inormalitásra összpontosító vizsgálatok elsősorban vidéki terekben zajlottak, rámutatva a magyarországi térbeli hierarchia (város-vidék) és a bérmunkához való hozzáérhetőség kap-csolatára. Az erőorrás-hiányos vidéki terekben az inormális munka bérkiegészítő szerepe egy olyan politika- és gazdaságtörténeti korszakokon átívelő tapasztalatként jelentkezett, amely kulcsontosságú szerepet játszott a lokális társadalmi viszonyok szervezésében. A vidéki Magyarország inormális gyakorlatainak társadalmi előzményei kétségkívül a paraszti társadalomban ellelhető reciprocitási gyakorlatokig nyúlnak vissza. Az 1970-es években a paraszti társadalom átalakulását vizsgáló kutatások egyik legontosabb tanulsága az volt, hogy a szocializmus időszaka alatt a alusi társadalmakban végbemenő modernizá-